Tartalom

A Facebook-on is!

Te szerepelsz már?

Mutasd be magadat, sportágadat, klubodat, tevékenységedet vagy sporttal kapcsolatos vállalkozásodat a Zalai Sport Fórum oldalán!

reg.JPG

Izgalmas témák, nagyszerű előadások, hatalmas érdeklődés: ez volt a Zalai Sport Fórum második találkozója!

2012.02.24. 14:01 :: ZalaiSportForum

Szerdán még az első alkalommal megrendezett találkozó nem várt részvételét is meghaladta a létszám: kis híján kicsinek bizonyult a Sportszövetség amúgy cseppet sem szűkös Tárgyalóterme. A színvonalas, mindenkit érintő és érdeklő előadások után éjszakába nyúló élénk eszmecsere vette kezdetét. Mindez fényesen bizonyítja: a sport még a mai nehéz körülmények között is tele van céltudatos, aktív, tettrekész emberekkel, akik szívvel-lélekkel dolgoznak szeretett sportágukért vagy a sport egészéért. A Sport Fórum elérte célját azzal, hogy (immár második alkalommal) találkozót szervezett ezeknek az elhivatott sportembereknek!
 
 
Az első, novemberi találkozón igyekeztünk minél több szereplőnek szót adni, hogy mindenki elmondhassa, a saját szemszögéből hogyan látja a sport mai helyzetét. A következő alkalomra már úgy válogattuk az előadókat, hogy azokban a témákban merülhessünk el részletekbe menően, amik mindenkit egyformán érdekelnek és foglalkoztatnak.
 
 
 
 
 
Így kapott szót elsőként Jóna István, a Studio Rádió sportriportere. A sport és a média kapcsolatát bemutató felszólalása végén minden jelenlévőnek felajánlotta, hogy örömmel vendégül látja őket bármikor a rádióműsorban, és hosszú távon is nyitott az együttműködésre minden egerszegi egyesülettel és sportággal.
 
Fehér Ferenc, a Zalai Sportszövetségek Egyesülésének munkatársa következett, előadásában bemutatta a legfontosabb változásokat a civil törvényben és a sporttörvényben, amik közvetlenül is érintik a klubok életét, így a klubvezetők felelőssége a változások helyes menedzselése. Ferenc is felajánlotta a segítséget mindazok részére, akik ezt igénylik.
 
Pesti Tímea szakpszichológus az edzők és gyermekek kapcsolatáról, a fiatalok motiválásáról tartott előadása alatt a résztvevők sűrű bólogatása és szorgalmas jegyzetelése jelezte, hogy igencsak érzékeny témát sikerült választanunk, és azt is, Tímea milyen szakszerűen és mégis közérthetően mutatta be a leggyakoribb problémákat és azok lehetséges megoldásait.
 
Egy Veszprém megyéből érkező vendéget is köszönthettünk a körünkben, akinek sportmúltját nagyon szép sikerek (Huszár Antal többszörös magyar bajnok, Európa bajnok karatemester) fémjelzik, előadásában pedig a Modern Mecénás a Sportban programját mutatta be. Sikeresen keltette fel az érdeklődést a Zala megyében eddig jórészt ismeretlen támogatási forma iránt.
 
Utolsó előadóként ismét Fehér Ferenc kapott szót, a pályázatok általános rendszerét és az aktuálisan elérhető pályázati forrásokat tekintette át röviden. Előadásából mindenképpen nagyon hasznos információkkal gazdagodhattak a jelenlévő sportágak képviselői, egyesületek vezetői.
 
Végezetül minden jelenlévő lehetőséget kapott, hogy röviden bemutatkozzon a többiek számára. Az érdeklődésről mindennél többet elárul, ha elmondjuk, hogy két-három ember kivételével minden résztvevő kitartott az éjszakába nyúló programban (a bemutatkozásokra már bőven kilenc után került sor), szervezőként öröm volt hallgatni, milyen lelkesedéssel képes mindenki beszélni szeretett sportágáról, egyesületéről, szakterületéről!
 
Másfél nappal a találkozó után, péntek délelőtt Fehér Ferenc és Lakatos Roland voltak a Studio Rádió vendégei, és Jóna István riportjának köszönhetően a szélesebb egerszegi közvélemény is megismerhette a Sport Fórum aktualitásait.
 
A Sport Fórum szervezői a rendezvény után értékelték a történteket. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem várt pozitív fogadtatás övezi a kezdeményezést, mindenképpen folytatni kívánjuk! A következő lépésben elkészül az az internetes felület, ahol a sportélet minden szereplője lehetőséget kap a bemutatkozásra, és így rengeteg hasznos információt szerezhetünk egymásról. És természetesen tervezzük további találkozók megszervezését is, időben értesíteni fogunk róla minden érdeklődőt. Addig is, keressétek a Facebook-on a Zalai Sport Fórum oldalát, és adjátok tovább a hírét, hadd találjon rá minél hamarabb minél több szereplő erre a nagyszerű lehetőségre!
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zalaisportforum.blog.hu/api/trackback/id/tr34192178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása